a legfőbb terhem magam cipelem

hátamon korbács nyomát viselem

hosszú hallgatag kanyargós úton

tétova kezem magamnak nyújtom

hogy húzzon más nincs ki segíthetne

alattam a talaj szelíd lenne

de nem fogy és végeláthatatlan

égkék arca mosoly háta paplan

fáradok és néha úgyanúgy lejt

az agyamban ami sosem felejt

a megtett táv mint mi előttem vár

itt a helyben megrészegült szempár

már nem tudhatja merre indulhat

a mennyország a fölhöz simulhat

kapaszkodnék feljebb a súly letol

az élet egy szerpentin csúcs sehol -

https://www.youtube.com/watch?v=F3aLdKS0SfQ