az idő volt puha pamutgombolyag

nagymama karról leváló pont olyan

a zöldeskék víz frissített felületén

néztem magányos úszó merül -e még

csak esőcseppek rajzolták a köröket

a hegyek felől egyforma szürkésen

áradt hideg hátán hattyú ült készen

arra hogy lendül a kéz és jut falat

neki is bíbor falevél fut - szalad

nyitott szemmel alszok pára növöget

hogy majd szívemben mit viszek magammal

könnyen hagyom itt helyem vagy marasztal

eldöntheti a fű a letaposott

kiegyenesedése hova hozott

októberben nyárnak való partokra

ma már élmény minden amit átélek

millió éves a kavics rálépek

hogy bújjon belém az idő pamutja

többet is veszek belőle ha futja

sok szorult kivörösödött markomba -

https://www.youtube.com/watch?v=xYLGxoNYwJ0