félreállítva egy szelíd lejtőn

palástolhatatlan szégyent rejtőn

derékig érő sárga gazban

sok varjú sajnál jó magasban

pár tonna fém vagyok üres rozsdás

hiába van tetőm süvegformás

nem csatolnak már szerelvényhez

csak ez a magány sebez még meg

telnek az éjszakák és nappalok

csend falai erősek vastagok

ha megdobálnak egy - egy kővel

a nyugvó sorsom nem itt dől el 

a szemafor rég piroson pihen

a vagon álmodik remél ki nem

hosszú utakat tenne megint

áldogáll görbe tengelyein -

https://www.youtube.com/watch?v=1rENnKECnfs