a monoton gyakran fájó

kabóca cirpelésekben

néptelen falvak

szétgurult üveggolyóin át

arcomba feszül a háló

a megbúvó fényrésekben

árnyak meghalnak

a szívem egyre jobban kitárt

kilométerek kígyóznak

felemésztik a bakancs talpát

vöröses porban

az izzadságcsepp is felszívódik

nyomában terek mit hoznak

örök távolság hatalmát

ebben a korban

hallom a lélek hogy vívódik

 ennek egyszer lesz-e vége

vár -e valaki a célban

vagy az üresség

nem szükséges hogy legyen kedved

vagy értelem keresése

az idő már  a szomszédban

talán tűrne még

s ha mégsem akkor csak tedd meg -

http://www.youtube.com/watch?v=C3ffTy3wY0M