az ősz palotájában levélből

font rozsdamarta szőnyegén andalogtunk

volt könnycseppje száraz szökőkútnak

sovány reggelen a friss dérből

lelassultunk mi is kedves nem kapkodtunk

intettünk a szembe jövő múltnak

mint régi ismerősnek a távol

volt ami mindent sandán megközelített

látásunk  torzító páráján át

nincs munka egy - egy szellő lapátol

unottan az avarból új öles szintet

ha végzett kabát gallérján jár át

megborzongunk a te gondolatod ott

az enyém itt lihegi ki fáradtságát

össze csak a szemünk kapaszkodik

ajándékot a konok nem hozott

nem oltotta ajkam maró szárazságát

ha én nem melegítettem hogy is

napunk már sápadt arca beesett

szeretlek szeretsz néha  egybeér kezünk

életünk formázatlan otromba

de kell mindaz ami ott feledett

mindig elindulunk mindig megérkezünk

ám valahogy sosem egy otthonba - 

http://www.youtube.com/watch?v=CnLt-AEPrGc