kikötöttem

vagyok a rozsdás nyikorgó vasmacska

te sima befogadó tengerfenék

mind mögöttem

a lebegő emlékeim vastagja

az hideg áramlat de engem nem ér

buborékok

feltörnek  még  és megannyi tarka hal

cikázza körbe magányom zátonyát

tudok még ott

réseket mert nem mind kemény sziklafal

őrzöm  benn utolsó jöttöd lábnyomát

kapaszkodom

öt ágam mélyen beléd fúrja magát

de fájó módon te mindig változol

vasam koszos

sajgó érzelmi hullámot tör a gát

hosszú csend után olykor dagályt hozol

ringatózom

sirályok albatroszok kerülgetnek

és rajtad eltűnnek a homokfodrok

tartódrótom

fényesedik nyoma sincs rajta sebnek

szelet várok míg állnak hajószobrok-

http://www.youtube.com/watch?v=b7Wngkx8Um0