este amikor a szív megremeg

és alkony fakoronán hempereg

velem voltál nem féltem semmitől

azt mondtad van időnk így sietni

nem kell talán hallottam nevetni

egy madárijesztőt tág messziből

arra gondoltam ez lehetetlen

mert egyetlen perc sem feneketlen

csak azt éljük át amit tartogat

már ritkábban veszem a levegőt

nyúlik hosszú az árnyék vele nőtt

a sötét égre masnit hajtogat

elfogadom hisz többet nem adnak

dús alamizsnát gyűjtök magamnak

az együtt töltött pillanatokból

szemed szíved mutatja hogy kéne

élnem és a kanócom holt vége

lángra kap ha a sima napokról

lassabbra váltok lehet átélem

érintésed a meleg ártéren

folyóparton egymás mellett szállva

a földön ott is szabad képzelnünk

ilyen távolra sosem érkeztünk

sebesség nélkül egy helyben állva -

https://www.youtube.com/watch?v=p2pxJ5FmUOc