nyit a bordély a lelkem bezárul

valóságban az élet a madám

kár elbújnom mint mézgyűjtő madár

jelez visszarepül és elárul

valahová beállok egy sorba

nem verseny úgyis odakerülök

egyszer Hádészként alámerülök

szépen felöltözve megtaposva

hosszú út a mezőny lassan halad

a bolyban van első és utolsó

fényre törő  árnyékban kuporgó

és van bezárt szoba ablaktalan

hol épp pihenőm töltöm görnyedek

össze szökik a levegő alul

az agyam pedig számolni tanul

egy pohár bor neked egy sör nekem

aztán majd kelletlenül folytatom

egy közismert nevezetes helyen

utolsó előttiként vesztenem

nincs mit és megmutatom hol hagyom

a sok ki nem mondott gondolatot

mikor befejezem nemsokára

beleszórom szemeteskosárba

utolsóként imát mondogatok -

https://www.youtube.com/watch?v=rWYghxSsfQY